Amatőr Kerékpáros Egyesületek Szövetsége

Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság

AKESZ 2021. évi hivatalos versenynaptár

Tizenöt versenyre lehet készülni 2021-ben a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokságban.

Közzétéve: 2021. január 3., vasárnap 12:58

A már megszokott helyszínek és versenyek is várják a 2021. évi amatőr bajnokság leendő résztvevőit. A naptár és lista nézetben is megtekinthetők a helyszínek és az időpontok, a versenykiírásokat a szervezők alapvetően saját honlapjukon teszik közzé. Ennek tükrében – terveink szerint összesen 15 eseménnyel – 2021. március 21 és október 10. között kerülnek megrendezésre az Amatőr Kerékpáros Egyesületek Szövetségének 2021. évi amatőr összetett bajnokságának fordulói.

Természetesen a járványhelyzet alakulásának függvényében szükség esetén felül fogjuk vizsgálni ezeket. A részletekkel kapcsolatban rövid időn belül informáljuk a versenyzőket. Szabálymódosításokat, az életkor váltások miatti ilyenkor szokásos szabálymódosításokon kívül – jelenleg nem tervezünk.

Az AKESZ 2021. évi tevrezett versenynaptára

1. forduló – II. 3G Kupa

2021. március 21., Tótvázsony

2. forduló – Stop Cukrászda Időfutam

2021. április 4., Tatabánya

3. forduló – Péti Nagydíj

2021. április 25., Pét

4. forduló – XVIII. Kínok Kínja kerékpáros mezőnyverseny

2021. május 2., Esztergom

5. forduló – Orfűi Kritérium

2021. május 9., Orfű

6. forduló – kerékvár-BÉKÁS Időfutam – Egyetemi Időfutam OB

2021. május 16., Tahitótfalu

7. forduló – Tour de Gyömrő – Egyetemi Országúti OB

2021. május 29., Gyömrő

8. forduló – Zoárd Napi Kerékpárverseny

2021. június 12., Vásárosnamény

9. forduló – V4 Ibrány

2021. június 19., Ibrány

10. forduló – V4 Pannonhalma Prológ Időfutam

2021. július 10., Pannonhalma

11. forduló – VII. Brigetio Országúti Mezőnyverseny

2021. augusztus 8., Komárom

12. forduló – Pilis Kupa kerékpáros HEIF bajnokság I. forduló

2021. augusztus 29., Esztergom

13. forduló – Pilis Kupa kerékpáros HEIF bajnokság II. forduló

2021. szeptember 26., Esztergom

14. forduló – V. Brigetio Országúti Időfutam

2021. október 3., Komárom

15. forduló – Turul Kupa és AKESZ összetett bajnoki eredményhirdetés

2021. október 10., Tatabánya

Mindenkinek sikeres felkészülés és balesetmentes versenyzést kívánunk!

A versenynaptár pdf formátumban megtekinthető/letölthető ide kattintva.

Megosztás és kedvelés
Copyright
AKESZ
©2002-2021
Amatőr Kerékpáros Egyesületek Szövetsége
Minden jog fenntartva!
Lábléc jobb oldali menü