hun
Augusztus 2-án a Brigetio Országúti Mezőnyverseny várja a bajnokság résztvevőit
2026. júl. 21.

Augusztus 2-án a Brigetio Országúti Mezőnyverseny várja a bajnokság résztvevőit

Augusztus 2-án a Brigetio Országúti Mezőnyverseny várja a bajnokság résztvevőit

2026. augusztus 2-án, vasárnap Bábolna és Bana térségében rendezik meg a XII. Brigetio Országúti Mezőnyversenyt. Az esemény különlegessége, hogy egyetlen versenynapon az MKSZ Masters Országos Bajnokság, a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság pontszerző fordulója, valamint az Egyetemi Országos Bajnokság résztvevői is rajthoz állnak.

A versenynap délelőtt a masters korosztályok országos bajnoki futamaival kezdődik. A hosszabb, 95 kilométeres mezőny 10 órakor, az 54 kilométeres mezőny pedig 10 óra 5 perckor rajtol. A Masters OB-n az érvényes és megfelelő kategóriájú MKSZ-licenccel rendelkező versenyzők indulhatnak, az országos bajnoki címekért két külön mezőnyben zajlik majd a küzdelem.

Délután a XII. Brigetio Országúti Mezőnyverseny futamai következnek. A 95 kilométeres hosszú táv rajtjára 13 órakor, a 26 kilométeres rövid távéra 13 óra 5 perckor kerül sor. Mindkét táv a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság pontszerző fordulója, a hosszú távú mezőnyön belül pedig az Egyetemi Országos Bajnokságot is megrendezik. Az AKESZ-pontok megszerzéséhez a versenyzőknek a korcsoportjuk számára meghatározott távon kell indulniuk, és az előnevezés során meg kell adniuk érvényes AKESZ-számukat.

A versenyközpont Bábolnán, a Mészáros utcai futballpályán kap helyet, míg a kijelölt parkoló a Dr. Köves János utcában lesz. A mezőnyök Bábolnáról indulva Bana és az M1-es autópálya felhajtójánál található körforgalom érintésével teljesítik a körpályát, majd az Ácsi úton érkeznek célba.

A szervezők a rövid és a hosszú táv valamennyi korcsoportjában, valamint a hobby kategóriákban az első három helyezettet egyedileg tervezett éremmel díjazzák. Idén is lesz csapatverseny, amelyben a legeredményesebb csapatok szintén éremdíjazásban részesülnek. 

Az előnevezés 2026. július 28-ig lehetséges az alábbi linken:

NEVEZÉS

A szervezők várják az igazolt masters versenyzőket, az AKESZ-bajnokság résztvevőit, az egyetemi hallgatókat és oktatókat, az utánpótláskorú kerékpárosokat, valamint mindazokat, akik hobby kategóriában szeretnék próbára tenni magukat.

AKESZ kérelmezi az Ön beleegyezését az alábbiakban részletezett célokra:

Az Ön és eszközének személyes adatai (ún. süti adatok - például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat) kezelünk az alábbiakban részletezett célokra. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink ilyen célú adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva elutasíthatja a hozzájárulást, vagy a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.

Technikai sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal működését. Anonymizált információkat tartalmaznak.

Analitikai sütik

Szolgáltatásaink javítására szolgál. Google Analytics anonym információkat gyűjt az Ön által látogatott oldalakon