Filep Sándor polgármester fővédnöksége mellett újabb nívós, országosan is elismert kerékpárversenynek adott otthont július 20-án Vásárosnamény és környéke.
A Nyírségi Kerékpárosok Sportegyesülete ugyanis immáron 8. alkalommal rendezte meg a Tour de Vásárosnaményt. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is több korcsoportban várták a nevezőket. A bringások 3 távon és 18 korcsoportban mérték össze erejüket, egy 100, egy bő 50 és egy mindössze 21 km-es penzum közül választva, bár ez utóbbi inkább a családok számára biztosított kikapcsolódási, túrázási lehetőséget. A verseny Vásárosnamény, Jánd, Gulács, Tarpa és Tivadar érintésével zajlott az ún. gulácsi kört többször is megtéve. Mindamellett, hogy a viadal AKESZ sorozat kiemelt állomása és az MKSZ ligakupa 9. fordulója, a vármegye bajnoki címéről is döntött.
„Nagy presztízst adott a versenynek, hogy az AKESZ mellett immáron az MKSZ ligakupa-sorozatba is bekacsolódtunk. Ez az indulónk létszámán, de ami még ennél is fontosabb, hogy a mezőny minőségén is meglátszott. Azt hiszem, hogy jelesre vizsgáztunk, így pozitív előjelekkel tekinthetünk a jövőbe. Külön öröm, hogy évről-évre nő a viadalon a vármegyei kerékpárosok száma. Az idén már jónéhány fiatal bringást láthattunk a gyerek korcsoportokba, ami egyfajta alapot biztosíthat a régióban az utánpótlásnevelés szempontjából.” Solymosi János (NYKSE elnök)