Amatőr Kerékpáros Egyesületek Szövetsége

Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság

Tour de Vásárosnamény – Eredmények

Az eső sem hátráltotta a kerékpárosokat az AKESZ sorozat soron következő versenyén

Közzétéve: 2023. június 27., kedd 18:36
Június 17-én szervezték a Tour de Vásárosnamény országúti mezőnyversenyt, ami az AKESZ sorozat 8. állomása volt. Az NYKSE, azaz a Nyírségi Kerékpárosok Sportegyesülete immáron hetedik alkalommal rendezte meg a Tour de Vásárosnaményt.
Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is több korcsoportban várták a nevezőket. A bringások három távon és tizenhárom korcsoportban mérték össze erejüket, egy bő nyolcvan, egy bő negyven és egy mindössze tizenhat kilométeres penzum közül választva, bár ez utóbbi inkább a családok számára biztosított kikapcsolódási, túrázási lehetőséget. A verseny Vásárosnamény, Jánd, Gulács, Tarpa és Tivadar érintésével zajlott – az úgynevezett gulácsi kört többször is megtéve.
A verseny az AKESZ sorozat pontszerző állomása mellett a vármegye bajnoki címeiről is döntött. A férfi elit, valamint a Senior korcsoportokban a legjobb helyen célba érő Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakcímmel rendelkező kerekes ugyanis kiérdemelte a vármegye bajnoka címet, illetve az ezzel együtt járó megkülönböztető trikót – hasonlóan a nagy körversenyekhez. Az elit férfiaknál a harmadik helyen végző Nemes Bálint (NYKSE), míg a Senioroknál Vasas György (NYKSE) ölthette magára a trikót. A kiemelt rajtokban egyébként az elit hölgyeknél Aszalós Anna (Brigetio KSE), míg a férfiaknál Márkus László (Saxum) győzött.

Megosztás és kedvelés
Copyright
AKESZ
©2002-2024
Amatőr Kerékpáros Egyesületek Szövetsége
Minden jog fenntartva!
Lábléc jobb oldali menü